2023 november 23, csütörtök

Könyvtárlátogatás

Az idei ősszel ismét felkerestük községünk Könyvtárát, ahol Ági néni és Zita
néni már nagyon vártak Bennünket. Természetesen a gyerekek is izgatottak
voltak, hiszen a Könyvtárunk dolgozói mindig meglepnek és
megörvendeztetnek minket valami újdonsággal.
Ez most sem volt másképp:
az Állatok világnapja alkalmából Zita néni „állatos mesét” olvasott nekünk,
a Magyar népmese napjának kapcsán a papírszínházon keresztül természetesen
magyar népmesét csodálhattunk, de nem maradt el a várva várt diafilmvetítés
sem.
És ha ez nem lett volna elég, még szívélyes vendéglátásban is részünk volt,
hiszen a Szüret kapcsán szőlőt kóstolhattak a gyerekek, a szomjukat pedig
gyümölcslével és gyümölcsteával olthatták.
Emlékül mindannyian könyvjelzőt kaptunk, ezen felül a kislányok egy
csodálatos hajgumival, a kisfiúk pedig egy matricacsomaggal térhettek haza.
Ezúton is nagyon köszönjük Darnyik Ágnes és Zilahy Zita lelkes munkáját,
ötleteit, figyelmességeit és ajándékait!
Bízunk benne, hogy az élmények hatására még inkább keresik majd a gyerekek
a könyvek csodálatos világát!
Reméljük, hogy hamarosan találkozunk!

_1700732428113

2023 november 2, csütörtök

Novemberi események

Képernyőkép 2023-11-02 125325

2023 november 2, csütörtök

Márton napi lámpás felvonulás – 2023. 11. 13.

Márton napi plakát

2023 október 26, csütörtök

Idősek napja, buszmegálló átadó – október 07.

Idén rendhagyó módon és helyszínen köszöntöttük Idősek napja alkalmából a község idősebbjeit. A Rákóczi úti óvoda két csoportjának nagyjai készültek számukra köszöntéssel, mely a buszvárók átadási ünnepségével együtt valósult meg. Ebben a formában is örömet tudtunk okozni az eseményre kilátogató, nemcsak idős kartaliaknak.

Screenshot_20231026_110859_Messenger

 

 

2023 október 24, kedd

Októberi események

 

 

image