2023 október 17, kedd

Az állatok világnapja – október 04.

Óvodánkba nagy hangsúlyt fektetünk az állatok védelmére, tiszteletére. Fontos feladatunknak tartjuk, hogy a gyermekek óvják, védjék a körülöttünk lévő természetet, növényeket és állatokat. Ennek a jeles napnak alkalmából Óvodánkba megrendezésre került egy interaktív játékos délelőtt, melynek során a gyermekek új ismereteket szerezhettek az állatokról, meglévő ismereteik bővülhettek. A csoportok számára különböző helyszínek voltak biztosítva a játékos feladatokhoz.

A Tornaterem: otthont adott az állatutánzó mozgásoknak egy akadálypálya keretein belül. A csoportokba járó gyermekek örömmel vettek részt a mozgásos játékokban.

Az Aulában: berendeztünk egy rajzkiállítást, ahol a gyermekek gyönyörű alkotásait csodálhattuk meg, továbbá az állatok élőhelyével kapcsolatos memória játékokat játszottunk.

Az emeleti folyosó: a gyermekek állatos puzzleval játszhattak, közösen kooperációs munka keretein belül együtt oldották meg az egyes feladatokat.

Mogyoró csoport: a gyermekeknek egy kis mesemozival is kedveskedtünk. Örömmel hallgatták meg A kismókus fél diója című mesét.

A gyermekek a cselekedtetés és tapasztaltatás során sok új ismeretre tettek szert. Úgy gondoljuk, hogy mindenki örömmel vett részt a játékos interaktív délelőttön, aminek nagyon örülünk!

 

387638085_836778571573135_434764666424393191_n