Gyermeknap
GYERMEKNAP AZ ÓVODÁBAN!
Az előző évben sikeresen, hagyománnyá váló Gyermeknapot az idei évben is megrendeztük.
Immár második alkalommal délelőtt 2023.május.25-én szerveztük meg a Központi Óvoda udvarán a gyerekcsoportok nagy örömére a Gyermeknapot! Minden csoport az általa kiválasztott színű pólóba indult menetlevél segítségével a helyszínek felkutatására. Hat helyszínen izgalmas, vidám programok várták a gyerekeket: Gyermektáncház, Ugrálóvárak, Rendőrautó, Mesemozi, Közlekedj Okosan, Étkezde.
A napot zenés reggeli tornával kezdtük Mariann és Ica óvónéni irányításával. Ezután elfogyasztottuk a finom tízórait, miközben nagy izgalommal figyeltük a rendőrautó érkezését, az ugrálóvárak felállítását és a többi helyszín cégéreit.
Kilenckor minden csoportot „elvarázsolt a Gyermeknapi Forgatag”!
A Süni csoport kis udvarában a Gyermektáncházban a jó hangulatot megalapozva Dormány Andi nénivel népi gyermekdalokra kígyóban tekeregtünk, párosan-körben táncoltunk, forogtunk, énekeltünk.
Az udvarban felállított Ugrálóvárban egymásra figyelve megmutathatta minden gyermek a bátorságát, kitartását, segítőkészségét.
Közben az udvar hátsó részében a Rendőrautó szirénája jelezte, hogy a két rendőrbácsi már nagyon várja a „kis” rendőr jelölteket. A gyerekek beülhettek a rendőrautóba, a bátrabbak kipróbálhatták a bilincset és a szirénát bekapcsolva jelezhették, hogy ezen a napon a gyerekeké a „főszerep”!
Az emeleten az egyik csoportban a „Mesemoziban” Bogyó és Babóca három történetét nézhettük meg projektoron kivetítve, egy Napsugár csoportos apuka segítségével. Eközben megpihenve „mint a moziban” pattogatott kukoricát majszoltak, dobozos üdítőt iszogattak.
A pihentető mese után az udvar hátsó kerékpár pályáján futóbicikliken, kismotrokon jelzőlámpák irányításával Közlekedtek a gyerekek. A rendőrsapkás „kis” rendőr a közlekedési szabályokat betartatva irányította a forgalmat. A közlekedésben elfáradt gyerekeknek anyukák készítettek szebbnél-szebb csillámtetkókat.
Elfáradva, tele élményekkel foglaltunk helyet a Nefelejcs csoport kis udvarában az Étkezdében. Mosolygós anyukák tálalták fel Ildi és Betti néni sütésében a finom, illatos amerikai cukros-csokis palacsintákat és a hűsító limonádékat.
A csoportos vidám gyermekarcokat a Tulipán csoport teraszán felállított Fotófalnál örökítettük meg.
A délelőtt végén kimelegedve, ugrálva, Zenés Bulival és Buborék Show-val zártuk az idei Gyermeknapot.
A gyerekek elfáradva , boldogan mondogatták: „Óvónéni ez volt a legjobb nap a világon!”
Köszönjük minden szervezőnek, segítőnek ezt a felejthetetlen napot!
A gyermeknapról készült diavetítés, az alábbi linkre kattintva elérhető!